22/09/2026
OCam Mini Mesék – Dunakanyari villák | 3. rész
SZENDREY–GYULAI-VILLA | Egy ház, ahol megpihent az irodalom
Kedd este van, ma megint kinyitunk egy régi kaput a Dunakanyarban. Ezúttal Leányfalun járunk, valamikor az 1870-es években.
Lent a Duna, körülöttünk szőlők, gyümölcsfák és kertek. Nincs autózaj, nincs telefon, nincs rohanás. Estefelé lassan hűlni kezd a levegő, a hegy felől megérkezik az erdő illata, a Duna pedig teszi azt, amit mindig is tett: csendesen megy tovább.
Az egyik kertben áll egy villa, amelyet 1873 körül Szendrey Ignác építtetett Ybl Miklós tervei alapján. Ma Szendrey–Gyulai-villaként ismerjük, de ennek a háznak nemcsak az építésze miatt érdemes megállni a kapujában.
Sokkal inkább azok miatt, akik valaha beléptek rajta.
Szendrey Ignác nevét legtöbben a lányáról, Szendrey Júliáról ismerjük, aki Petőfi Sándor felesége volt. A család története azonban Petőfi halálával nem ért véget. Ignác kisebbik lánya, Mária 1858-ban feleségül ment Gyulai Pálhoz. Gyulai akkor még messze nem az a tekintélyes professzor és irodalmi kritikus volt, akit később egész Magyarország ismert.
Fiatal ember volt, tele tervekkel, munkával és bizonyítási vággyal, Mária pedig játékosan csak „kis kéményseprőmnek” nevezte a férjét. Kolozsváron kezdték a közös életüket, sorban érkeztek a gyerekek, Aranka, Kálmán, majd Margit. Munka, levelek, vendégek, gyerekzsivaj, tervek a következő évekre.
Egy fiatal család élete, amely akkor még valószínűleg ugyanolyan hosszúnak látta maga előtt a jövőt, ahogyan mindannyian szoktuk.
Csakhogy ebből a közös életből nagyon kevés idő jutott nekik. Mária 1866 őszén kolerában meghalt, mindössze 27 éves volt. Gyulai ott maradt három kisgyermekkel.
A férfi, akit később kemény, sokszor kérlelhetetlen kritikusként ismert az irodalmi világ, egyszer csak nem kritikus, nem tanár és nem író volt, hanem egy özvegy apa.
Szendrey Ignác pedig egy apa, aki eltemette a lányát. A két férfi együtt nevelte tovább a három gyermeket.
Talán ezért is van valami különös abban, hogy néhány évvel később éppen egy ház került a család történetének középpontjába.
Egy hely, ahová el lehetett jönni Pestről, ahol lehetett dolgozni, gyerekeket nevelni, vendégeket fogadni, vagy egyszerűen csak csendben maradni.
Amikor a leányfalui villa felépült, Mária már nem láthatta. Mégis nehéz úgy végigsétálni képzeletben ezen a régi kerten, hogy ne legyen valahol ő is a történetben.
Gyulai egyre több időt töltött Leányfalun, miközben Pesten komoly karriert épített.
A Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, a Kisfaludy Társaság elnöke, később a budapesti egyetemen magyar irodalomtörténetet tanított. Írt, szerkesztett, vitázott, és a korabeli magyar irodalmi élet egyik meghatározó alakjává vált. Pesten zajlott körülötte az élet, nyáron viszont újra és újra visszatért ide, és talán éppen ez volt Leányfalu igazi vonzereje: nem kellett teljesen kivonulni a világból ahhoz, hogy az ember egy kicsit mégis eltűnhessen előle.
Képzeljük el a házat egy nyári délutánon. Nyitva vannak az ablakok, valahol papírok hevernek egy asztalon, a kertben árnyékot adnak a fák.
Aztán egyszer csak nyílik a kapu.
Valaki megérkezett. Bent újabb teríték kerül az asztalra, elkezdődik egy beszélgetés, aztán egy másik, estére pedig már egészen más társaság ül együtt, mint amilyen délután még a házban volt.
Vendégből ugyanis akadt bőven. Megfordult itt Brassai Sámuel, Szász Károly, Heinrich Gusztáv és Feszty Árpád is. Időnként pedig Visegrád felől megérkezett egy másik vendég, Görgey Artúr, az 1848–49-es szabadságharc egykori honvédtábornoka, aki többször is járt a villában.
Néha jó lenne ott maradni velük egy ilyen estén. Nem feltétlenül azért, hogy meghallgassunk valami nagy történelmi mondatot.
Sokkal inkább azért, hogy megtudjuk, miről beszélgettek akkor, amikor már nem kellett szerepet játszaniuk. Irodalomról, politikáról, festészetről, a szabadságharcról?
Arról, milyen ország lett abból, amelyért egykor harcoltak? Vagy egy idő után félretették mindezt, és szóba került a kert, a Duna, a vacsora, a gyerekek, meg hogy ki érkezik másnap.
Talán éppen ezért szerethetőek annyira ezek a régi villák.
Mert a történelemkönyvek szereplői a falak között egyszer csak emberek lesznek. Esznek, dolgoznak, vendéget várnak, összevesznek valamin, kibékülnek, elfáradnak, kimennek a kertbe, és néha egyszerűen csak nézik a vizet.
Gyulai is sokat nézhette. Pesten ott volt az egyetem, az Akadémia, a szerkesztőségek, a viták és a munka, itt pedig ott volt előtte a Duna. 1881-ben Leányfalun írta Leányfalván című versét, amelyben a Duna halk hullámmorajáról és a kifáradt lélek megnyugvásáról írt.
Nem nehéz elképzelni, honnan jött ez az érzés. Az ember egész évben dolgozik, vitázik, építi a pályáját, intézi az életét, aztán egyszer csak megérkezik valahová, ahol mindebből egy kicsit kevesebb lesz.
Talán neki ezt jelentette Leányfalu.
Miközben Gyulai itt pihent és dolgozott, körülötte lassan maga Leányfalu is változni kezdett. Szendrey Ignác és Gyulai Pál azok közé tartoztak, akik nagyon korán felfedezték maguknak ezt a vidéket.
Utánuk egyre több író, színész, festő, tudós és pesti polgár érkezett. Házak épültek, kertek születtek, ismerősök hívták egymást, és lassan kialakult az a különös leányfalui villavilág, amelynek maradványai között ma is sétálhatunk.
Ha belegondolunk, a vágy mögötte azóta sem változott sokat. Az emberek Pesten dolgoztak, itt pedig szerettek volna egy kicsit másképp élni. Csendet kerestek, kertet, barátokat, hosszú nyári estéket, egy helyet, ahová jó hazajönni és persze a Dunát.
A Szendrey–Gyulai-villa ma is áll. Ha pedig már ismerjük a történetét, nehéz egyszerűen csak egy régi házat látni benne.
Ott van benne egy apa, aki elveszítette a lányát, egy férfi, aki túl korán maradt özvegyen három gyermekkel, és egy fiatal nő emléke, aki soha nem láthatta azt a házat, amely később a család egyik fontos helye lett.
Ott vannak a gyerekek, a nyári vendégek, a kéziratok, a viták és a vacsorák. Görgey érkezése Visegrád felől, Gyulai az asztal mellett, a kertben egy meleg nyári délután, és valahol a háttérben mindig ugyanaz a Duna.
Több mint 140 év telt el azóta, a folyó pedig ugyanúgy elmegy Leányfalu előtt. A házak változnak, a kertek átalakulnak, emberek érkeznek és mennek. A Duna marad.
Ha egyszer arra jártok, álljatok meg egy pillanatra a villa előtt. Nézzetek rá, aztán forduljatok a Duna felé.
Gyulai Pál valaha ugyanezt nézte.
OCam Mini Mesék | Dunakanyari villák – 3. rész
Folytatjuk.
