Gila Mari Apartman Eger

Gila Mari Apartman  Eger Eger belvárosának csücskében található, 2 szobás ékszerdoboz. 3 perc sétára a strandtól, 15 percnyire a belvárostól a csodálatos Érsekkerten keresztül.

Teljes felszereltséggel, ingyenes parkolással, meglepetéssel várunk! A Gila Mari apartman Eger közkedvelt részén található. Csendes, fákkal övezett kellemes környezetben. A szállás bababarát, szeretettel várjuk a gyermekekkel érkező családokat is.
45 m2-es II. emeleti, igényesen kialakított, teljeskörűen felújított lakás, amely két szobával, jól felszerelt konyhával, zuhanyzós fürdőszobával rendel

kezik. A szobákban beépített szekrény, az egyik szobában franciaágy, ( szuper kényelmes matraccal, garantálva a kényelmes pihenést ) és egy kanapé került elhelyezésre ami pótágyként használható. A kisebb szobában két egyszemélyes ágy található ami igény szerint (összetolva) franciaággyá alakítható. Mind két szoba televízióval ellátott, az apartman wifivel felszerelt. A konyha teljesen felszerelt ( edények, tányérok, poharak evőeszközök stb. ) felül fagyasztós hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kenyérpirító, víz forraló, villany főzőlap és kávéfőző biztosítja az önellátást. A fürdőszobában Hidromasszázs Zuhanykabin biztosítja a felfrissülést. Az apartman nem dohányzó. Gépkocsival érkező vendégek a ház előtt ingyenesen parkolhatnak. Az Egri Termálfürdő 3 perces, a történelmi belváros 10 perces sétával érhető el, a híres Egri Vár szintén pár perces sétát igényel. A város idegenforgalmi nevezetességei, belvárosi szórakozóhelyei és éttermei könnyűszerrel, gyalogosan megközelíthetők A környéken 150-200 méteres távolságon belül élelmiszerbolt, pékség, zöldséges, kávézó, étterem, cukrászda, fagylaltozó, kerékpárkölcsönző megtalálható. Az Érsekkert 3 perces sétával elérhető ahol szabadtéri kondiparkot, hatalmas játszóteret, gyönyörű parkot fedezhetnek fel kedves vendégeink. 10 km-en belül Egerszalók és Demjén, 60 km-es távolságon belül pedig elérhető a Bükk és a Mátra hegység, a Tisza és Tisza-tó és a környékükön található látványosságok. Welcome meglepésként a ház díjnyertes Laca pálinkájával szeretnénk kedveskedni vendégeinknek. Kellemes pihenést kívánunk! Házirend
Bejelentkezés: 13:00 - 18:00-ig
Amennyiben később érkezne, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezze! Kijelentkezés: Távozás napján 10:00-ig
Beszélt nyelvek: magyar
Elfogadott pénznem: HUF (Ft)
Elfogadott fizetőeszközök.: készpénz, átutalás, OTP szép kártya
Szállásdíj fizetése: Előre utalással vagy a szállás elfoglalásakor fizetendő. Idegenforgalmi adó: Az ár nem tartalmazza, 18 éves kor felett fizetendő amely Egerben 500 Ft / fő / éj


NTAK regisztrációs szám MA 21003321

Kedves Szálláskereső!📣 👉Foglalható szabad időpontokról üzenetben, vagy a megadott elérhetőségek egyikén érdeklődjön. ‼️ ...
10/07/2023

Kedves Szálláskereső!
📣 👉Foglalható szabad időpontokról üzenetben, vagy a megadott elérhetőségek egyikén érdeklődjön. ‼️ Minimum 2 éjszakától foglalható. Családbarát apartman, 2 külön szoba, jól felszerelt konyha. Ingyenes parkolás. Strand 3 perc sétára.
Facebook oldalunkon bővebben Gila Mari Apartman Eger . ́dbarát

NTAK szám: MA 21003321

20/06/2023

Eger mindig jó választás! 👨‍👩‍👧‍👦🏰
Ízelítő a város hétvégi programkínálatából:
--------
🌙 Múzeumok Éjszakája Egerben 📸
⭐️ Múzeumok Éjszakája az Egri Várban
https://visiteger.com/programok/osszes/muzeumok-ejszakaja-az-egri-varban-masolat
⭐️ Múzeumok Éjszakája a Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpontban
https://visiteger.com/programok/osszes/muzeumok-ejszakaja-a-csillagvizsgalo-es-tudomanyos-elmenykozpontban-1
⭐️ Múzeumok éjszakája az Érseki Palotában
https://visiteger.com/programok/osszes/muzeumok-ejszakaja-az-erseki-palotaban-masolat
⭐️ Múzeumok Éjszakája a Főegyházmegyei Könyvtárban
https://visiteger.com/programok/osszes/muzeumok-ejszakaja-a-foegyhazmegyei-konyvtarban-4
⭐️ Múzeumok Éjszakája a Kepes Intézetben
https://visiteger.com/programok/osszes/muzeumok-ejszakaja-a-kepes-intezetben-2
⭐️ Múzeumok Éjszakája a Civil Közösségek Házában
https://visiteger.com/programok/osszes/muzeumok-ejszakaja-a-civil-kozossegek-hazaban-1
⭐️ Szent Iván éji huncutságok a Bródyban
https://visiteger.com/programok/osszes/muzeumok-ejszakaja-a-brody-sandor-konyvtarban-1
⭐️ Városnéző séták a Múzeumok Éjszakáján
https://visiteger.com/programok/osszes/varosnezo-setak-a-muzeumok-ejszakajan
--------
🎻 43. Kaláka Fesztivál 👨‍👩‍👧‍👦
Sebő-együttes, Sebestyén Márta, HOBO, Platon Karataev, Hot Jazz Band, Kollár-Klemencz Kamarazenekar, Aranyakkord, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Zűrös Banda, Budapest Ragtime Band, Canarro, Nasip Kismet Band, Bognár Szilvia, Márkus Színház, Gryllus Vilmos... valamint a házigazda KALÁKA és még sokan mások Egerben június 22 - 25. között!
https://visiteger.com/programok/osszes/43-kalaka-fesztival
--------
🎻 XVII. Szederinda Nemzetközi Néptánc Fesztivál 🥿
Háromnapos rendezvény Eger belvárosában péntektől vasárnapig. A hazai néptáncegyüttesek mellett külföldi előadók, népzenészek koncertje, népdalénekesek, népművészeti vásár várja a látogatókat.
https://visiteger.com/programok/osszes/xvii-szederinda-nemzetkozi-neptanc-fesztival
--------
🥂 Pizza Pezsgő Utcabál 🍕
Pezsgő- és fröccsbár, koktélok, zene, tánc és harapnivaló péntek este a belvárosi Pizza Brumbrum Világbékénél!
https://visiteger.com/programok/osszes/pizza-pezsgo-utcabal-5
--------
🍷 TÓTHÉK - Szent-Iván éji tűzgyújtás & Születésnapi koccintás 🌙
Finom borok és falatok a Lobbanáspont Tűzzsonglőr csapat káprázatos műsorával szombat este Eger határában.
https://visiteger.com/programok/osszes/tothek-szent-ivan-eji-tuzgyujtas-szuletesnapi-koccintas
--------
🍷 Akusztikus est a Szépasszonyvölgy 46. pincében 🎼
Ha vége a hétnek, akkor irány a Szépasszonyvölgy! Akusztikus élőzenei előadás pénteken a Tóth Ferenc Pincészetnél.
https://visiteger.com/programok/osszes/akusztikus-pentek-a-szepasszonyvolgy-46-pinceben-masolat-3
--------
🍷 Akusztikus koncertek a BorzBár-ban 🎼
Csütörtök, péntek és szombat este élőzene a Szépasszony-völgyi Ostoros BorzBár-ban!
https://visiteger.com/programok/osszes/akusztikus-koncert-a-borzbar-ban-masolat-34
--------
🎤 Kárpátia koncert 🤘
Szombat esti koncert a Márai Központ szabadtéri színpadán.
https://visiteger.com/programok/osszes/karpatia
--------
🎤 Trampúr koncert 🎼
Csütörtök este az egri srácok a belvárosi Patronus Bárban klubkoncerteznek.
https://visiteger.com/programok/osszes/trampur-koncert-a-patronusban
--------
🎼 Andante Kamarakórus 20 éves Jubileumi Hangversenye 👏
Ünnepeljük együtt a kórus 20 éves Jubileumát péntek este az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Kápolnájában!
https://visiteger.com/programok/osszes/andante-kamarakorus-20-eves-jubileumi-hangversenye
--------
🥃 Whisky kóstoló 😋
Vezetett kóstoló felnőtteknek szombat délután az Imola Hotel Platánban, ahol a résztvevők egy kis előadás keretei között ismerkedhetnek meg a whisky régiók és a márkák történeteivel.
https://visiteger.com/programok/osszes/whisky-kostolo-az-imola-hotel-platanban
--------
👫 Garantált idegenvezetés szombaton 📸
Másfél órás séta a belvárosban szombat délelőtt, miközben az idegenvezető beszél Eger történelméről, főbb nevezetességeiről, mesél és inspirál, hogy otthonosan érezzük magunkat a városban.
https://visiteger.com/programok/osszes/garantalt-idegenvezetes-szombatonkent-masolat-23
--------
🍷 Egri Bor Busz 🚌
A busz szombatonként indul, és körjáratként működik, fix megállókkal délelőttől egészen estig. Az Egerbe látogató borkedvelőknek kínál lehetőséget arra, hogy egyszerűen eljuthassanak egy nap akár több egri pincészethez is, és így könnyebben megismerhessék a helyi borkultúrát.
https://visiteger.com/programok/osszes/egri-bor-busz-masolat-58
--------
🎭 X. Színházi Olimpia 👏
A 10. Színházi Olimpia eseményein a világszínház meghatározó alkotóinak előadásai láthatók: tánc-, báb- és utcaszínházi produkciók, összesen több, mint háromszáz esemény várja az érdeklődőket országszerte. Előadások Egerben szombatonként június 3. és 24. között.
https://visiteger.com/programok/osszes/x-szinhazi-olimpia
--------
🎭 Az Állatok Nyelvén Tudó Juhász - Gyermekszínházi előadás 👨‍👩‍👧‍👦
Szabadtéri előadás az Agria Nyári Játékok keretében csütörtök este.
https://visiteger.com/programok/osszes/az-allatok-nyelven-tudo-juhasz
--------
🧐 Magyar Géniusz - vándorkiállítás 🤓
Egy nagyszabású és reprezentatív tárlat az Egri várban, ami bemutatja a vidék géniuszait, a vidéki muzeális intézmények legértékesebb és legkülönlegesebb műtárgyait.
https://visiteger.com/programok/osszes/magyar-geniusz-vandorkiallitas
--------
🧐 Érzelmek hullámhosszán - kiállítás 🎨
Petőfi Sándor költői világa és a romantika festészete Magyarországon.
https://visiteger.com/programok/osszes/erzelmek-hullamhosszan-kiallitas
--------
🧐 H.Tóth32. RETROSPECT - kiállítás 🎨
H. Tóth László képzőművész ingyenesen megtekinthető kiállítása.
https://visiteger.com/programok/osszes/h-toth32-retrospect-kiallitas
--------
🧐 Gondolatritmusok - kiállítás 🎨
Tánya Vasziljeva (TaVasz) és Debreczeny Zoltán festőművészek kiállítása az Agria Park Galériában.
https://visiteger.com/programok/osszes/gondolatritmusok-tanya-vasziljeva-tavasz-es-debreczeny-zoltan-kiallitasa
--------
🧐 65 éves a Heves Megyei Fotóklub - kiállítás 📸
Ingyenesen megtekinthető, jubileumi fotókiállítás az Agria Park Bevásárlóközpontban.
https://visiteger.com/programok/osszes/65-eves-a-heves-megyei-fotoklub-kiallitas
--------
🧐 DIPLOMA ’23 - kiállítás 🧑‍💻
Az egri Média & Design Intézet Tervezőgrafika BA és Tervezőgrafikus művész MA szakos hallgatóinak diplomakiállítása.
https://visiteger.com/programok/osszes/diploma-23-eger
--------
🔥 Szalóki Tüzes Szombat (Egerszalók) 🌙
Kézműves foglalkozás, Szent Iván éji varázslás, tánc, kemencében sütés, finom falatok, tűzgyújtás, tűzugrás szombaton az Egerrel szomszédos Egerszalókon.
https://visiteger.com/programok/osszes/szaloki-tuzes-szombat
--------
🍲 XXIX. Bükkaljai Borfesztivál (Bogács) 🌳
Zenés bortúra, borverseny, előadások, vidámság, zamatos borok, testvértelepülések, koncertek, tűzijáték csütörtöktől vasárnapig az Egerhez közeli Bogácson.
https://visiteger.com/programok/osszes/xxix-bukkaljai-borfesztival-bogacson
--------
⭐️ Esti csillagászati program a Bükki csillagdában (Répáshuta) 🔭
A Bükki Csillagda a természeti adottságoknak, valamint az ország legnagyobb bemutató távcsövének köszönhetően egyedülálló programot kínál minden szombat este!
https://visiteger.com/programok/osszes/esti-csillagaszati-program-a-bukki-csillagdaban-masolat-5
--------
És annyi minden más is vár még Egerben...
visiteger.com/programok

08/06/2023

Kaláka fesztivál!
Felszabadult apartmanunk a fesztivál idejére!

Vers- és templomkoncerttel, kiállítással, valamint gyerekprogramokkal készülnek a 43. Kaláka Fesztiválra. Június 22-e és 25-e között több mint 20 előadó lép fel, emellett idén először ingyenes környezetvédelmi programokat is tartanak a családoknak.

23/05/2023

Eger mindig jó választás! 👨‍👩‍👧‍👦🏰
Ízelítő a város hosszú hétvégi programkínálatából:
--------
👨‍👩‍👧‍👦 Pünkösd az Egri Várban 🏰
Pünkösdi forgatag az Egri várban vasárnap és hétfőn! Gyermeknapi meglepetések, hárompróba, családi rejtvény, kézműves foglalkozások, interaktív mesejáték, betyártanya, íjászat, mozi, Gárdonyi titkosírásának rejtelmei, no meg a vitéz egri hadnagyok mellett, marcona török hagyományőrzők várják a kicsiket és a nagyokat!
https://visiteger.com/programok/osszes/punkosd-az-egri-varban-2
--------
👨‍👩‍👧‍👦 Gyereknap Egerben 🌳
Kreatívsarok, csúszópálya, trambulin, mobil kalandpark, mega Ninja Warrior ugrálóvár, meseösvény, csoki szökőkút, greenbox fotózás, mászótorony, kukacvonat, kis körhinta... Városi gyereknap szombaton az Érsekkertben!
https://visiteger.com/programok/osszes/varosi-gyereknap-masolat
--------
👨‍👩‍👧‍👦 Gyereknap az Agria Park Bevásárlóközpontban 🎈
Játékok, arcfestés, ugrálóvár, interaktív játszóház és még sok más program szombaton az Agria Park Bevásárlóközpont díszkertjében!
https://visiteger.com/programok/osszes/gyereknap-az-agria-park-bevasarlokozpontban
--------
👨‍👩‍👧‍👦 Gyereknap a Tűztorony Játszóházban 🚒
Színes, változatos gyermekprogramok szombaton a Tűztorony Játszóház udvarában.
https://visiteger.com/programok/osszes/gyereknap-a-tuztorony-jatszohazban
--------
👨‍👩‍👧‍👦 Tompeti és Barátai családi koncert 🎼
A szombati élőzenés koncerten sok érdekes hangszerrel megismerkedhetnek a gyerekek, úgymint furulya, szájharmónika, arab és afrikai dobok, kazu, gitár és egyéb zenélő kütyük.
https://visiteger.com/programok/osszes/tompeti-es-baratai-csaladi-koncert
--------
🍷 Kint az Ég alatt - tájséta a Kaptárkövekhez 🥾
Kalandos séta a természetbe, ahol egy izgalmas időutazásban lehet részed. Szombaton tájséta a Kaptárkövekhez, majd piknik a Síkhegyen, végül DJ a Fúzió pincebárban.
https://visiteger.com/programok/osszes/kint-az-eg-alatt-tajseta-a-kaptarkovekhez
--------
🍷 Akusztikus koncertek a BorzBár-ban 🎼
Péntek és szombat este élőzene a Szépasszony-völgyi Ostoros BorzBár-ban!
https://visiteger.com/programok/osszes/akusztikus-koncert-a-borzbar-ban-masolat-25
--------
🍴 Wellness-szel egybekötött ebéd a Hotel Szent Istvánban 💦
Svédasztalos ebéd 3 órás wellness használattal vasárnap a Hotel Szent Istvánban!
https://visiteger.com/programok/osszes/wellness-szel-egybekotott-ebed-a-hotel-szent-istvanban-masolat
--------
🎭 Színházi előadások 👫
A Gárdonyi Géza Színház májusi-júniusi előadásai.
https://visiteger.com/programok/osszes/gardonyi-geza-szinhaz-marciusi-eloadasai
--------
🐱 Természetmegőrzési Műhely - "Semmi cicó!" 🤓
Csütörtöki előadás: A házimacska mint jelentős természetvédelmi problémákat okozó faj.
https://visiteger.com/programok/osszes/termeszetmegorzesi-muhely-semmi-cico-a-hazimacska-mint-jelentos-termeszetvedelmi-problemakat-okozo-faj
--------
🧐 Érzelmek hullámhosszán - kiállítás 🎨
Petőfi Sándor költői világa és a romantika festészete Magyarországon.
https://visiteger.com/programok/osszes/erzelmek-hullamhosszan-kiallitas
--------
🧐 Ritmus - kiállítás 🎨
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorlóiskola AMI Képzőművészet tanszakos diákjainak bemutató tárlata.
https://visiteger.com/programok/osszes/ritmus-kiallitas-az-agria-park-galeriaban
--------
🧐 Parallel - kiállítás 🖌
Bugyi István József grafikusművész kiállítása.
https://visiteger.com/programok/osszes/parallel-bugyi-istvan-jozsef-grafikusmuvesz-kiallitasa
--------
🧐 Gyűjtőmániák - kiállítás 🕰
Minden, ami megtart! Hobbi kuriózumok kiállítása.
https://visiteger.com/programok/osszes/gyujtomaniak-hobbi-kuriozumok-kiallitasa
--------
🧐 65 éves a Heves Megyei Fotóklub - kiállítás 📸
Ingyenesen megtekinthető, jubileumi fotókiállítás az Agria Park Bevásárlóközpontban.
https://visiteger.com/programok/osszes/65-eves-a-heves-megyei-fotoklub-kiallitas
--------
🧐 Magyar Géniusz - vándorkiállítás 🤓
Egy nagyszabású és reprezentatív tárlat az Egri várban, ami bemutatja a vidék géniuszait, a vidéki muzeális intézmények legértékesebb és legkülönlegesebb műtárgyait.
https://visiteger.com/programok/osszes/magyar-geniusz-vandorkiallitas
--------
🍴 Egerszalóki Pünkösdi Tor-Túra 🫕
A pünkösd előtti szombat különleges eseménye az Egerszalóki Pünkösdi Tor-Túra! Kóstold végig a falut!
https://visiteger.com/programok/osszes/egerszaloki-punkosdi-tor-tura-1
--------
👨‍👩‍👧‍👦 Gyereknap a Gazdaházban (Noszvaj) 🧸
Pünkösdi királyság akadálypálya, Paprika Jancsi bábelőadás, csúzlizda, kakaós csiga szombaton az Egerhez közeli Noszvajon!
https://visiteger.com/programok/osszes/gyereknap-a-gazdahazban
--------
👨‍👩‍👧‍👦 Gyereknap a Bükki Csillagdában 🔭
Vasárnap külön programokkal kedveskednek a gyermekeknek az Egerhez közeli Bükki Csillagdában.
https://visiteger.com/programok/osszes/gyereknap-a-bukki-csillagdaban
--------
🌳 Nyílt napok a Nagy-Eged hegyi kápolna feltárásán 🥾
Csütörtökön és pénteken helyszíni vezetés keretében megtekinthető a Szent Kereszt-kápolna romjainál zajló tervásatás.
https://visiteger.com/programok/osszes/nyilt-napok-a-nagy-eged-hegyi-kapolna-feltarasan
--------
⭐️ Esti csillagászati program a Bükki csillagdában (Répáshuta) 🔭
A Bükki Csillagda a természeti adottságoknak, valamint az ország legnagyobb bemutató távcsövének köszönhetően egyedülálló programot kínál minden szombat este!
https://visiteger.com/programok/osszes/esti-csillagaszati-program-a-bukki-csillagdaban-masolat-1
--------
És annyi minden más is vár még Egerben...
visiteger.com/programok

13/05/2023
Apartmanunk felszabadult! Foglalható!
09/05/2023

Apartmanunk felszabadult! Foglalható!

Eger mindig jó választás! 👨‍👩‍👧‍👦🏰
Ízelítő a város hétvégi programkínálatából:
--------
🏰 Emlékhelyek Napja az Egri várban ⚔️
Bemutatják mindazt, mellyel az Egri vár több mint ezer éves múltjával kiérdemelte a Magyarország Nemzeti Emlékhelye címet. Hagyományőrzők díszfelvonulása, fegyverbemutató, tárlatvezetések, díszlövés szombaton a Várban!
https://visiteger.com/programok/osszes/emlekhelyek-napja-az-egri-varban-masolat
--------
🎤 Beatles Múzeum - 8. szülinap 🎂
8. születésnapját ünnepli az egri Beatles múzeum! Tematikus programok egész szombaton Kelet-Közép Európa egyetlen Beatles gyűjteményénél!
https://visiteger.com/programok/osszes/beatles-muzeum-8-szulinap
--------
👦 Kockanapok Lego Építmények Kiállítása és Játszóház 👧
Hétvégén Egerbe érkezik a legnagyobb magyarországi kiállított gyűjtemény! 2.000.000 kockából készült elképesztő egyedi alkotások és különleges gyári készletek.
https://visiteger.com/programok/osszes/kockanapok-lego-epitmenyek-kiallitasa-es-jatszohaz
--------
🧘‍♀️ Hangfürdő a Török Fürdőben 💦
A pénteki szeánsz ideje alatt a tibeti hangtálak rezgései először megnyugtatják, aztán energiával töltik fel a testet és a lelket.
https://visiteger.com/programok/osszes/hangfurdo-a-torok-furdoben-1
--------
🍷 Akusztikus koncertek a BorzBár-ban 🎼
Péntek és szombat este élőzene a Szépasszony-völgyi Ostoros BorzBár-ban!
https://visiteger.com/programok/osszes/akusztikus-koncert-a-borzbar-ban-masolat-21
--------
🎭 Jeruzsálem - osztálytermi színházi nevelési előadás 👨‍👩‍👧‍👦
Előadás Ulrich Hub Náthán gyermekei című műve nyomán szombat este a Harlekin Bábszínházban.
https://visiteger.com/programok/osszes/jeruzsalem
--------
🎭 Pom Pom meséi - bábelőadás 👧
Csukás István eredeti történeteit bábszínpadra alkalmazta Szűcs Réka és Zádori Szilárd. Előadás szombat délelőtt a Harlekin Bábszínházban.
https://visiteger.com/programok/osszes/pom-pom-mesei
--------
🎭 Színházi előadások 👫
A Gárdonyi Géza Színház májusi-júniusi előadásai.
https://visiteger.com/programok/osszes/gardonyi-geza-szinhaz-marciusi-eloadasai
--------
🧐 Tájak, Borok, Várak - kiállítás 🪡
A Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Körének országjáró Gobelin vándorkiállítása a Gárdonyi Géza Színház Galériájában.
https://visiteger.com/programok/osszes/tajak-borok-varak
--------
🧐 Érzelmek hullámhosszán - kiállítás 🎨
Petőfi Sándor költői világa és a romantika festészete Magyarországon.
https://visiteger.com/programok/osszes/erzelmek-hullamhosszan-kiallitas
--------
🧐 Ritmus - kiállítás 🎨
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorlóiskola AMI Képzőművészet tanszakos diákjainak bemutató tárlata.
https://visiteger.com/programok/osszes/ritmus-kiallitas-az-agria-park-galeriaban
--------
🧐 Tüzet viszek - kiállítás (Egerszalók) 📸
Egri tűzzománc alkotók közös kiállítása Eger szomszédjában.
https://visiteger.com/programok/osszes/tuzet-viszek-c-kiallitas-megnyito
--------
🌳 Sáfránykerti Piknik (Egerszalók) 🍓
Lazíts a tavaszi időben, pihenj a fűben és közben egyél - igyál jókat szombaton az Egerrel szomszédos Egerszalókon!
https://visiteger.com/programok/osszes/safranykerti-piknik-3
--------
🧐 Zsibvásár (Andornaktálya) 👕
Feslegessé vált, kinőtted, csak a polcon porosodik? Gyere és add el szombaton Andornaktályán!
https://visiteger.com/programok/osszes/andornaktalyai-zsibvasar-masolat-8
--------
⭐️ Esti csillagászati program a Bükki csillagdában (Répáshuta) 🔭
A Bükki Csillagda a természeti adottságoknak, valamint az ország legnagyobb bemutató távcsövének köszönhetően egyedülálló programot kínál minden szombat este!
https://visiteger.com/programok/osszes/esti-csillagaszati-program-a-bukki-csillagdaban-4
--------
És annyi minden más is vár még Egerben...
visiteger.com/programok

02/05/2023

Eger mindig jó választás! 👨‍👩‍👧‍👦🏰
Ízelítő a város hétvégi programkínálatából:
--------
🎸 Black 'n' White - Rock 'n' Roll az Egri várban 🏰
Az amerikai autók felvonulását követően a CandyMen Duo ad fergeteges koncertet a Vár történelmi falain belül szombat délután.
https://visiteger.com/programok/osszes/black-n-white-rock-n-roll-az-egri-varban
--------
🍷 Kóstolj a borásszal - Új évjáratok 👫
Kóstolósor a legújabb évjáratokból, vezetett, szakmai bemutató a borász által és vezetett pincelátogatás péntek este a Tóth Ferenc Pincészetben.
https://visiteger.com/programok/osszes/kostolj-a-borasszal-uj-evjaratok
--------
🍷 Borterasz- A Nyitás 2023 🌳
Szombat délután megnyitja 2023-as szezonját az Almagyar Érseki Szőlőbirtok Borterasza. A fantasztikus grill ételekről Marsi Zsolt, a hangulatról Gyuris Luca és Pitlu Gergő gondoskodik.
https://visiteger.com/programok/osszes/borterasz-a-nyitas-2023
--------
🍷 Akusztikus koncertek a BorzBár-ban 🎼
Péntek és szombat este élőzene a Szépasszony-völgyi Ostoros BorzBár-ban!
https://visiteger.com/programok/osszes/akusztikus-koncert-a-borzbar-ban-masolat-19
--------
🎤 CandyMen Duo koncert a Szépasszony-völgyben 🍷
Szombat este a Szépasszony-völgyi Retro Borozó teraszán borzolja a kedélyeket a CandyMen Duo a lehengerlő koncertjével. Palettán: Rockabilly, Rock, Pop, Country, Blues, Humor, Cukiság.
https://visiteger.com/programok/osszes/candymen-duo-szepasszony-volgy
--------
🎭 Férfikönnyek - koncertszínház 👏
A magyar égbolton két csillag ragyog sok ezernyi égitest között. Más korban születtek, világosságuk más-más forrásból ered, fényük mégis összeér ma, felénk áramlik, és lelkünkben, szívünkben célba ér... Előadás Szécsi Pál dalaival és József Attila verseivel szombat délután!
https://visiteger.com/programok/osszes/ferfikonnyek-koncertszinhaz-szecsi-pal-dalaival-es-jozsef-attila-verseivel
--------
🎭 Kérem a következőt! - Dr. Bubó mesejáték 👨‍👩‍👧‍👦
A csetlő-botló, emberi gyarlóságokkal felruházott állatszereplőket színpadon életre kelteni nagy kihívás, de még nagyobb jutalom is. Nemcsak a közönségnek, de az alkotóknak is felhőtlen szórakozást ígér a péntek délelőtti előadás.
https://visiteger.com/programok/osszes/kerem-a-kovetkezot-dr-bubo
--------
🎭 Körös-körül - gyermekelőadás 👶
A szombat délelőtti előadáson két kis manó varázsolja elő a föld, a víz és az ég helyszíneit és segítenek benépesíteni azt állatokkal, fura lényekkel. Körös-körül játszanak a vizuális formák, körbejárják a világot, magát a körforgást jelenítik meg.
https://visiteger.com/programok/osszes/koros-korul-0-3
--------
🎭 Pirosmalac - bábelőadás 👧
Élőzenés, izgalmakban és vidámságban bővelkedő előadás szombat délután a Harlekin Bábszínházban.
https://visiteger.com/programok/osszes/pirosmalac
--------
🎭 Színházi előadások 👫
A Gárdonyi Géza Színház májusi-júniusi előadásai.
https://visiteger.com/programok/osszes/gardonyi-geza-szinhaz-marciusi-eloadasai
--------
🧐 Kézművesség ezer éve és jövője a Kárpát-medencében - kiállítás 🕯
A nagyszabású kiállításon tükröződik a magyar kézműves alkotók sokoldalúsága, kreativitása, és a szándék, hogy a mai kor elvárásainak megfelelően szabadítsák fel a kézműves művészetben rejlő lehetőségeket.
https://visiteger.com/programok/osszes/kezmuvesseg-ezer-eve-es-jovoje-a-karpat-medenceben-osszerzekszervi-kiallitas-es-szemelyes-elmeny
--------
🧐 Érzelmek hullámhosszán - kiállítás 🎨
Petőfi Sándor költői világa és a romantika festészete Magyarországon.
https://visiteger.com/programok/osszes/erzelmek-hullamhosszan-kiallitas
--------
🧐 Vizsgamunkák - kiállítás 👩‍🏫
Ingyenesen megtekinthető kiállítás az Eventus Üzleti, Művészeti Szakgimnázium végzős diákjainak munkáiból.
https://visiteger.com/programok/osszes/vizsgamunkak-kiallitas-az-agria-park-galeriaban
--------
🧐 Budapesti Festő Klub kiállítása 🎨
Ingyenesen megtekinthető kiállítás az Agria Park Bevásárlóközpont galériájában.
https://visiteger.com/programok/osszes/budapesti-festo-klub-kiallitasa-az-agria-park-galeriaban
--------
🧐 Ritmus - kiállítás 🎨
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorlóiskola AMI Képzőművészet tanszakos diákjainak bemutató tárlata.
https://visiteger.com/programok/osszes/ritmus-kiallitas-az-agria-park-galeriaban
--------
🧐 Tüzet viszek - kiállítás (Egerszalók) 📸
Egri tűzzománc alkotók közös kiállítása Eger szomszédjában.
https://visiteger.com/programok/osszes/tuzet-viszek-c-kiallitas-megnyito
--------
🎼 Régizene hangverseny (Egerszalók) 👏
Hangverseny szombat délután az Egerszalóki Református Templomban, Eger szomszédjában.
https://visiteger.com/programok/osszes/regizene-hangverseny-egerszalokon
--------
⭐️ Esti csillagászati program a Bükki csillagdában (Répáshuta) 🔭
A Bükki Csillagda a természeti adottságoknak, valamint az ország legnagyobb bemutató távcsövének köszönhetően egyedülálló programot kínál minden szombat este!
https://visiteger.com/programok/osszes/esti-csillagaszati-program-a-bukki-csillagdaban-4
--------
És annyi minden más is vár még Egerben...
visiteger.com/programok

Cím

Eger

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Gila Mari Apartman Eger új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás