24/06/2026
[...] Mindezt előre kitervelten, és annak hajszálpontos végrehajtásával idézték elő az❗❗❗OROSZ ORTODOX ZSIDÓ MAFFIA leszármazottjai, akik a bankok felett egyeduralmat gyakorolnak. És nemcsak a bankok képzik a tulajdonukat, hanem hozzá a jegybanki funkciókat is ők látják el, azaz A PÉNZ, a készpénz vagy bármilyen pénznek a KIBOCSÁTÁSÁT.
A végső céljuk pedig nem más, mint a jelen fennálló - franc tudja, hányadik birodalomnak tekinthető - Amerikai Egyesült Államok megbuktatása, [...] mert csak látszat, ugyanis már nagyon-nagyon régóta nem az USA irányítja a világ történéseit, csak mint fedősztori adja nevét hozzá, meg áldozza fel az amerikai állampolgárok életét, pénzét és verejtékét. [...] És voalá - sikeresen padlóra tették az Egyesült Államokat is, és azért mondom, hogy padlóra tették, merthogy már ott vannak, ugyanis az államok adósságát nézve, azt egy főre vetítve, az az USA esetében a legnagyobb. És ha a FED mögött megbúvó bankok úgy döntenek, hogy kipukkasztják azt a rózsaszín lufit, amit rájuk húztak anno, akkor nagy lesz ám ott a sírás-rívás.
De senki nem fog velük foglalkozni, és azért nem, mert addigra már mindenkinek meglesz a saját bejáratos általuk - a cionista pénzügyi elit által - okozott bajuk, azzal lesznek és igencsak elfoglalva. Az olyan országok, mint például Magyarország, [...]
❗ . . . | A XXI. században NEM AZ OLAJÉRT, hanem A VÍZÉRT fog folyni a háború! Világunkban - már úgy az utóbbi száz évben is - nem kizárólagosan csak az olajért folytak azok a bizonyos háborúk, hanem a vízért is. Megfigyelhetően a letűnt birodalmak hanyatlását és bukását majd minden esetben a szárazság okozta, vagy legalábbis nagyban hozzájárult, ugyanis a szikes talajon nem tudtak elegendő élelmet termeszteni a közösség számára. Ezeket a helyzeteket legtöbbször természeti katasztrófák okozták, de a jelen civilizációnk esetében ezt a fajta irányt - láthatóan és érzékelhetően is - mesterségesen gerjesztették és gerjesztik a mai napig is, célkeresztjükbe pedig a társadalmunk elpusztítását tűzték.
Mindezt előre kitervelten, és annak hajszálpontos végrehajtásával idézték elő az❗❗❗OROSZ ORTODOX ZSIDÓ MAFFIA leszármazottjai, akik a bankok felett egyeduralmat gyakorolnak. És nemcsak a bankok képzik a tulajdonukat, hanem hozzá a jegybanki funkciókat is ők látják el, azaz A PÉNZ, a készpénz vagy bármilyen pénznek a KIBOCSÁTÁSÁT.
A végső céljuk pedig nem más, mint a jelen fennálló - franc tudja, hányadik birodalomnak tekinthető - Amerikai Egyesült Államok megbuktatása, úgymond egyeduralmának megszüntetése, ami persze csak úgy tűnik mintha, mert csak látszat, ugyanis már nagyon-nagyon régóta nem az USA irányítja a világ történéseit, csak mint fedősztori adja nevét hozzá, meg áldozza fel az amerikai állampolgárok életét, pénzét és verejtékét. Kiknek? A cionista pénzügyi elitnek. Mindezekben társt***es minőségben pedig nemcsak az adott regnáló kormány érintett, hanem a mindenkori politikai rendszer is. És voalá - sikeresen padlóra tették az Egyesült Államokat is, és azért mondom, hogy padlóra tették, merthogy már ott vannak, ugyanis az államok adósságát nézve, azt egy főre vetítve, az az USA esetében a legmagasabb. És ha a FED mögött megbúvó bankok úgy döntenek, hogy kipukkasztják azt a rózsaszín lufit, amit rájuk húztak anno, akkor nagy lesz ám ott a sírás-rívás.
De senki nem fog velük foglalkozni, és azért nem, mert addigra már mindenkinek meglesz a saját bejáratos általuk - a cionista pénzügyi elit által - okozott bajuk, azzal lesznek és igencsak elfoglalva. Az olyan országok, mint például Magyarország, amelyet külső katonai támadás nemigazán fog érni, hát úgy várhatóan nem, ott belviszályokat fognak szítani, amelyek pillanatok alatt polgárháborúba tudnak és fognak is torkollni! Persze, némi rásegítéssel, ahogy ezt tették 1977. július 13-án New Yorkban a 8 millió embert érintő mesterségesen előidézett áramszünet esetében, merthogy azt nem villám okozta, az is biztos.
Ezt az eseményt azóta is a rémület éjszakájának hívják, ugyanis az áramszünet miatt a városban elszabadult A POKOL. Szó szerint ÉRTHETETLEN PÁNIK TÖRT KI és söpört végig az utcákon, az emberek törtek, zúztak, boltokat fosztogattak, ... azok is, akiknek még gondolat szintjén sem fogalmazódott meg soha ilyen fajta pusztítás. Vittek mindent, ami csak mozdítható volt, ami pedig nem, azt felgyújtották. És a háttérben, az ismeretlenség ködhomályába megbúvó elkövetőkre soha nem derült fény, mint ahogy A MEGFIZETETT FELBUJTÓIKRA sem, akiknek bevetésével sikerült ilyen mérvű pánikot kelteniük, ... szinte, mint vírus terjedt tova az őrület.
.. miért? ... azért, mert a CSORDASZELLEM MŰKÖDÖTT!
Kanyarodjunk vissza a szikes föld irányába, egy magyar esemény, méghozzá a magyar dunai vízerőmű agyament módon való 1989-ben történő leállításának felidézésével, mely az átadás előtt - tehát, az építmény funkcionálisan kulcsra kész állapotában - lett lefújva. Gondoljunk csak abba bele, hogy ott áll az egész stáb, készen arra, hogy másnap összekötik azt a BŐS-NAGYMAROSI VÍZLÉPCSŐRENDSZERT A CSEHSZLOVÁK OLDALLAL, amelybe azt a rengeteg munkájukat, szaktudásukat és lelkesedésüket tették, amelyben az állam vagyis a nép nem kevés pénze fekszik. De kétségünk ne legyen afelől, hogy az mind hitel, amit felvet***ek velünk annak felépítésére. S aztán ...? Huss! Majd az enyészet teszi a dolgát! És hogy miért? ... arra se válasz, se magyarázat! ... csak! ... oszt, szevasz!
Csak szólok, hogy már akkor ez is a cionista pénzügyi elit utasítása értelmében valósult ilyetén formán meg, merthogy már akkor is csak és kizárólag annak értelmében tudott, ... még a minden is!
És még egy utolsó rész, de nem utolsó sorban | KÉT NÖVÉNY - A KENDER ÉS A BAMBUSZ - KÉPES LENNE MEGMENTENI A FÖLDET ... bárhol megélnek, munkahelyet teremtenek, helyettesítik az olajat és a fát, kb. 50.000 termék készül belőlük, beleértve ruházatot, élelmet, még a műanyagot is.
Fontos! Az ipari kendert nem szabad összemosni a marihuánával, az indiai kenderrel, ugyanis a növény ipari változata nem drogalapanyag, nem is alkalmas arra.
"A kender évezredek óta ismert és becsült rostnövény, amely a 20. század közepéig igen népszerű ipari növény volt. A Kr. e. 7. évezredtől (Kínából datálva) egészen a 19. századig a kender volt a föld egyik legelterjedtebb mezőgazdasági haszonnövénye. Számos fajtája van, amely az adott terület éghajlati sajátosságaihoz igazodik."
Ennek fényében rögvest világossá válik az, hogy miért is tiltották be a kendert úgy, hogy ... "A 18. században Amerikában❗❗❗KÖTELEZŐ VOLT A KENDER TERMESZTÉSE, és azokat a gazdákat, akik nem tették, börtönbe zárták. Most azonban a helyzet megfordult.
👎 - W. Р. Az 1900-as években a Hearst tulajdonában voltak az újságok, magazinok és a média Amerikában. Voltak erdőik és papírt gyártottak. Ha a papír kenderből készült volna, milliókat veszíthetett volna.
👎 - Rockefeller volt a világ leggazdagabb embere. Volt egy olajtársasága. A bioüzemanyag - a kenderolaj - a legnagyobb ellensége volt.
👎 - Mellon a Dupont Company egyik fő részvényese volt, és szabadalma a kőolajtermékekből történő műanyaggyártásra. A kender pedig fenyegette a piacát.
👎 - Később Mellon Hoover elnök pénzügyminisztere lett. Azok a nagy nevek, akikről beszéltünk, úgy döntöttek a találkozóikon, hogy a kender az ellenség. És kiiktatták."
Ezért van, ... ugye? ... hogy a papírgyártáshoz továbbra is az erdőket pusztítják. Ráadásul a papír előállításához szükséges cellulóz fából való kinyerése kőkemény vegyi folyamat útján történik, ami környezetszennyező és nem kicsit, hanem nagyon, a "legek" között van nyilvántartva. Mondom mindezt úgy, hogy a marketing végzettségem mellett van egy papíripari üzemmérnöki végzettségem is, ... tehát, mindezeket nem légből kapottan állítom.
, 2026.04.10.
👋🙂