Arcadia K Kft

  • Home
  • Arcadia K Kft

Arcadia K Kft Tanácsadó és Közvetítő Iroda. Ingatlanközvetítés valamint ingatlan- és építésjogi ügyekhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása.

🌱 ENERGIAKÖZÖSSÉG – egy korábbi témánk, amely ma még nagyobb aktualitást kapottNéhány héttel ezelőtt már foglalkoztunk o...
17/09/2026

🌱 ENERGIAKÖZÖSSÉG – egy korábbi témánk, amely ma még nagyobb aktualitást kapott

Néhány héttel ezelőtt már foglalkoztunk oldalunkon az energiaközösségekben rejlő lehetőségekkel.

Most még inkább aktuálissá vált a téma.

A téma aktualitását jól mutatja, hogy Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szeptember 16-án bejelentette: Magyarországon egy európai viszonylatban is egyedülálló energiaközösségi program valósulhat meg. A konstrukció lehetőséget teremthet arra, hogy a helyi közösségek a megújulóenergia-beruházásokban tulajdonrészt szerezzenek, és a megtermelt energia előnyeiből, illetve az abból származó bevételekből is részesedjenek.

De mit is jelent valójában egy energiaközösség?

🌱 Helyben termelni energiát.
⚡ A megtermelt energiát lehetőség szerint helyben tartani és felhasználni.
🏘️ A helyi energiatermelésből származó előnyöket a helyi közösség számára is értékké tenni.

Ezért az energiaközösség nem csupán energetikai kérdés.

Egy ilyen együttműködés egyszerre érintheti a település élő lakosságot, önkormányzatokat, ingatlantulajdonosokat, vállalkozásokat és beruházókat, valamint jogi, építésügyi, műszaki és finanszírozási kérdéseket is.

👉 Éppen ezért érdemes figyelemmel kísérni és alaposan tanulmányozni a most bejelentett program részleteit abból a szempontból is, hogy milyen konkrét lehetőségeket teremthet a helyi közösségek és a piaci szereplők számára.

Az ARCADIA K Kft. továbbra is nagy figyelemmel kíséri a terület fejlődését, hiszen céljai között szerepel az energiaközösségek szervezésében és megvalósításában való aktív részvétel, felhasználva a cég több mint két évtizedes szakmai tapasztalatát.

Energia. Közösség. Helyi értékteremtés.

Érdemes lesz erről még beszélni – tapasztalatainkról és a terület új lehetőségeiről folyamatosan beszámolunk.

👉 Kövesd az oldalunkat!

ELADÓ!Eladó családi ház Zemplén szívében, gyönyörű természeti környezetben!✅ Azonnal költözhető✅ Műszakilag jó állapotú✅...
10/09/2026

ELADÓ!
Eladó családi ház Zemplén szívében, gyönyörű természeti környezetben!
✅ Azonnal költözhető
✅ Műszakilag jó állapotú
✅ Családi háznak vagy vendégháznak is kiváló
✅ 4 apartman + közösségi tér kialakítására is alkalmas
Ár: 35.000.000,- Ft
📞 Érdeklődni: +36 70 610 6743
https://ingatlan.com/35474114

🏡 Ma szerződéskötés napja volt nálunk...Ma egy újabb ingatlan-adásvételi szerződés aláírására került sor az irodánkban. ...
07/09/2026

🏡 Ma szerződéskötés napja volt nálunk...

Ma egy újabb ingatlan-adásvételi szerződés aláírására került sor az irodánkban. 😊

Egy ingatlan eladása azonban sokszor jóval több annál, mint hogy feladunk egy hirdetést és várjuk a vevőt.

Mi történik, ha valami nincs rendben a tulajdoni lapon?
Ha a térképmásolat és a valóság nem egyezik?
Ha hiányzik egy dokumentum, vagy valamilyen hatósági kérdést kell tisztázni?

Ilyenkor már jól jön, ha nem kell külön-külön szakemberek után szaladgálni.

Ha Önnek eladásra szánt ingatlana van, keressen bennünket!

Az Arcadia K Kft. attól más, mint egy hagyományos ingatlanközvetítő iroda, hogy az értékesítéshez kapcsolódó feladatokat egy helyen tudjuk összefogni: az ingatlanközvetítéstől az ingatlan dokumentumainak és esetleges problémáinak áttekintésén át a szükséges szakemberek – többek között ügyvéd – bevonásáig.

Ha Ön el szeretné adni az ingatlanát, mi segítünk abban, hogy az eladás minél gördülékenyebben menjen.

📞 Eladó ingatlana van? Keressen bennünket! +36706106743

Arcadia K Kft. – ingatlanközvetítés és az ingatlanügyekhez kapcsolódó szakmai háttér egy helyen.

Energiaközösség – lehetőség a megtermelt energia helyben tartására – egy új szolgáltatási irány, amelynek feltérképezésé...
17/08/2026

Energiaközösség – lehetőség a megtermelt energia helyben tartására – egy új szolgáltatási irány, amelynek feltérképezésével cégünk elkezdett foglalkozni.
👇👇👇
Az idei nyár szélsőségesen száraz és meleg időjárása miatt aszály sújtja Magyarországot és egész Európát. A hőség következtében ráadásul megugrott az energiafogyasztás is.

⚠️ Ezzel párhuzamosan bekövetkezett az, amire kevesen számítottak: a Duna rendkívül alacsony vízállása és magas hőmérséklete miatt korlátozni kellett a Paksi Atomerőmű működését. Jelenleg is nyitott kérdés, hogy a folyamatos apadás mellett elkerülhető-e az újabb blokkok leállítása.

Ezek a körülmények még inkább arra késztetik az embereket, hogy elgondolkodjanak: miként függetlenedhetnének nagyobb mértékben a központi hálózattól, és hogyan növelhetnék saját energiaellátásuk biztonságát.

A központi energiahálózattól való függetlenedés nem csak a magánemberek érdeke, hanem
- helyi önkormányzatok,
- állami intézmények,
- vállalatok,
- vállalkozások,
- társasházak
érdeke is.

💡 A cél ma már több, mint az olcsóbb energia.

Szempont kell hogy legyen a
- környezettudatos energiatermelés,
- fenntarthatóság,
- a megtermelt energia minél hatékonyabb helyi felhasználása,
- energiaellátás biztonságának növelése.

Az utóbbi években az államilag támogatott zöldenergia-programoknak köszönhetően egyre több Háztartási Méretű Kiserőmű (HMKE) került telepítésre, mint például lakossági és céges napelemrendszerek.

A HMKE-k által megtermelt energia helyben tartása, optimális felhasználása, az energiatermelés és fogyasztás összehangolása, valamint energiatárolási kapacitások létrehozása egy megfelelően kialakított ENERGIAKÖZÖSSÉG keretében is megvalósítható.

🌍 A globális szintű éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárási viszonyok egyre inkább arra ösztönöznek bennünket, hogy lokális megoldásokat keressünk az energiaellátás biztonságának és fenntarthatóságának megteremtésére.

Pontosan ezért kezdtünk el mi is foglalkozni azzal, hogyan lehet a helyben megtermelt energiát közösségi keretek között hatékonyabban felhasználni és helyben tartani.

Ennek részeként új szolgáltatási irányként kezdtük el feltérképezni az energiaközösségek létrehozásának és működésének lehetőségeit.

A következő időszakban további bejegyzésekben szeretnénk bemutatni, mit jelent egy energiaközösség, milyen lehetőségeket kínálhat a tagjai számára, és milyen feltételek mellett lehet életképes.
Kövesd az oldalunkat! 👇

Ön is örökölt osztatlan közös tulajdonban lévő termőföldet?Ha igen, akkor érdemes elolvasnia ezt a bejegyzést.A rendszer...
12/08/2026

Ön is örökölt osztatlan közös tulajdonban lévő termőföldet?
Ha igen, akkor érdemes elolvasnia ezt a bejegyzést.

A rendszerváltást követő kárpótlási és részarány-földkiadási folyamat eredményeként sok gazdálkodó – vagy később az örököseik – úgy szereztek tulajdont termőföldekben, hogy több, egymástól távol fekvő ingatlanban váltak kisebb-nagyobb tulajdoni hányadok tulajdonosaivá, osztatlan közös tulajdon formájában.

Azóta több mint 35 év telt el.

Ez idő alatt számos tulajdonos elhunyt, a hagyatéki eljárások során pedig a tulajdoni hányadok tovább aprózódtak. Ma már egyáltalán nem ritka, hogy egyetlen földrészletnek több tucat, sőt akár több száz tulajdonosa van.

Ez a tulajdoni helyzet sok esetben nemcsak nehezen átlátható, hanem a föld használatát, értékesítését és a tulajdonosi döntéshozatalt is megnehezítheti.
Ennek a helyzetnek a rendezésére született meg a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról szóló 2020. évi LXXI. törvény, amely új lehetőségeket teremtett az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére és a rendezetlen tulajdoni viszonyok kezelésére.

De mit jelent ez a gyakorlatban az örökös számára?

Nem feltétlenül kell belenyugodni abba, hogy egy olyan termőföldben rendelkezik tulajdoni hányaddal, amelyet önállóan nem tud használni, amelynek tulajdonostársait alig vagy egyáltalán nem ismeri, és amelynek rendezése első látásra szinte lehetetlennek tűnik.

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésének több lehetséges módja is van. Az adott ingatlan és a tulajdonostársak helyzetétől függően szóba jöhet a megosztás, valamely tulajdonostárs tulajdonszerzése, illetve más, a törvény által biztosított rendezési lehetőség is. A folyamatban a tulajdonostársak együttműködése és az egyezségnek is fontos szerepe van.
Éppen ezért minden esetben az első lépés a konkrét tulajdoni és ingatlanadatok megismerése és annak feltárása, hogy az adott földrészlet esetében milyen rendezési lehetőségek állnak rendelkezésre.

Az ilyen ügyek azonban sokszor jóval összetettebbek annál, mint amit elsőre gondolnánk. A jogi szabályozás mellett földmérési, műszaki, ingatlan-nyilvántartási és gyakran tulajdonostársi egyeztetési kérdések is felmerülhetnek.

Ha Ön is hasonló helyzetben van, nem kell egyedül nekifognia egy ilyen ügynek.

Segítünk feltárni a lehetséges megoldási irányokat, összehangoljuk a szükséges jogi, földmérési és műszaki feladatokat, javaslatot teszünk a megfelelő szakemberek bevonására, és az első lépéstől az ügy lezárásáig végigkísérjük a folyamatot.

Ön lekérné egy családi ház adásvétele során az ingatlan hiteles térképmásolatát még a szerződés aláírása előtt?Ha a vála...
04/08/2026

Ön lekérné egy családi ház adásvétele során az ingatlan hiteles térképmásolatát még a szerződés aláírása előtt?

Ha a válasza nem, akkor érdemes elolvasni ezt a bejegyzést.
Egy családi ház vásárlása során a legtöbben a tulajdoni lapot kérik le elsőként.
Ez természetes, hiszen abból derül ki, hogy ki a tulajdonos, illetve terheli-e jelzálogjog vagy más teher az ingatlant.
A hiteles térképmásolat azonban legalább ennyire fontos lehet.
Egyetlen dokumentumból kiderülhet, hogy például:
• a melléképület szerepel-e a földhivatali nyilvántartásban,
• a garázs valóban létezik-e a hivatalos térképen,
• a főépület alapterülete megegyezik-e a nyilvántartott állapottal,
• történt-e olyan bővítés vagy átalakítás, amelyet a földhivatalnál nem vezettek át.

Sokan csak akkor szembesülnek ezekkel az eltérésekkel, amikor már folyamatban van a hitelbírálat, vagy amikor építési vagy használatbavételi engedély kérelem iránti eljárás indul és ennek során derül ki, hogy a nyilvántartás nem a valós állapotot tükrözi.
Mit lehet ilyenkor tenni?
A megoldás mindig attól függ, hogy az eltérés mikor keletkezett és milyen mértékű a szabálysértés?
Egészen más az eljárás akkor, ha egy épület szabályosan épült meg, de az átvezetés maradt el, és más akkor, ha a megvalósult állapot nem felel meg az építésügyi előírásoknak.
Éppen ezért érdemes még az adásvételi szerződés aláírása előtt ellenőrizni, hogy a földhivatali nyilvántartás megfelel-e a valóságnak.

Egy néhány ezer forintos térképmásolat lekérésével sok esetben több százezer vagy akár milliós kellemetlenségtől óvhatja meg magát a vevő.

Ha hasonló problémával találja szemben magát mint vevő, vagy mint eladó, nem kell egyedül megkeresnie a megoldást.
Segítünk feltárni a lehetséges megoldási irányokat, összehangoljuk a szükséges jogi, építésügyi és műszaki feladatokat, javaslatot teszünk a megfelelő szakemberek bevonására, és az első lépéstől az ügy lezárásáig végig kísérjük a teljes folyamatot.

📞 +36 70 610 6743
📩 [email protected]

11 év ....Ennyi ideig tartott az a peres eljárás, amelyben cégem ügyvezetőjeként alperesként vettem részt egy munkabales...
30/07/2026

11 év ....

Ennyi ideig tartott az a peres eljárás, amelyben cégem ügyvezetőjeként alperesként vettem részt egy munkabaleseti ügyben.
Gyakran beszéltem erről és ennek okán rájöttem, hogy sok kis és középvállalkozás vezetője nincs tisztában azzal, hogy egy munkabalesetnek milyen komoly jogi és anyagi következményei lehetnek.
Amikor egy munkavállaló bejelenti, hogy munkabaleset érte, a munkáltató feladata nem merül ki a jegyzőkönyv felvételében. A munkabaleset kivizsgálása egy összetett adminisztratív folyamat, amelyet célszerű munkavédelmi szakember bevonásával lefolytatni.
A jogszabály pontosan meghatározza, hogy milyen feltételek mellett minősül egy esemény munkabalesetnek. A körülmények kivizsgálását követően a munkáltató állapítja meg, hogy az esemény megfelel-e ezeknek a feltételeknek.
Vállalkozóként sokan úgy gondolunk a társadalombiztosításra, mint egy védőhálóra. Fizetjük a munkavállalók után a járulékokat, és természetesnek vesszük, hogy ha baleset történik, a rendszer majd helytáll.
A gyakorlat azonban ennél jóval összetettebb.
Ha felmerül annak lehetősége, hogy az esemény munkabalesetnek minősül, az egészségbiztosítási szerv részletes vizsgálatot folytat. Saját tapasztalatom szerint az eljárás során ugyanazzal az alapossággal vizsgálják a körülményeket és a felelősségi kérdéseket, mint ahogyan azt egy piaci biztosítótól is elvárnánk.
Amennyiben a jogszabályban meghatározott feltételek fennállnak, az egészségbiztosítás a munkabalesettel összefüggésben felmerült egészségügyi ellátások költségének megtérítését követelheti a munkáltatótól. Ezzel a lehetőséggel azonban meglepően kevés kis- és középvállalkozás vezetője van tisztában.
Éppen ezért azt javaslom minden olyan vállalkozásnak, amely munkavállalókat foglalkoztat, hogy vizsgálja felül felelősségbiztosításának tartalmát, vagy – ha még nem rendelkezik ilyennel – fontolja meg annak megkötését. Egy megfelelő biztosítás jelentős segítséget nyújthat azokban az esetekben, amikor a biztosítási feltételek alapján a biztosító helytáll.
Én ezt a tanácsot saját tapasztalat alapján adom, mert pert ugyan megnyertem, de a tanulságot azért levontam belőle.
Önök vállalkozóként tudták, hogy egy munkabaleset ilyen következményekkel is járhat a munkáltatóra nézve?

Egy olyan témát hoztam ma, amely sokakat érint, és az önként vállalt kötelezettségek, valamint azok megszüntetésének kér...
23/07/2026

Egy olyan témát hoztam ma, amely sokakat érint, és az önként vállalt kötelezettségek, valamint azok megszüntetésének kérdésköréhez kapcsolódik.
🚗 Casco biztosítás
Mindannyian úgy vagyunk ezzel, hogy megnyugtató érzés, ha van casco biztosításunk. Biztonságot ad, hiszen a választott csomagtól függően egy káresemény esetén jelentős anyagi segítséget nyújthat.
Sokan azonban úgy gondolják, hogy mivel a casco önként vállalt biztosítás, az egyéves hűségidő leteltét követően bármikor megszüntethető. Elég nem befizetni a következő biztosítási díjat, és ezzel a szerződés is megszűnik.
Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy a szerződés megszüntetésének szabályai ennél jóval összetettebbek lehetnek.
A közelmúltban egy olyan ügyet ismertem meg, amelyben a biztosított a casco biztosítását az évfordulót megelőző 21. napon szerette volna közös megegyezéssel megszüntetni. Kérelméhez csatolta a kórházi kezelését igazoló dokumentumokat is, vagyis igazolni tudta, hogy önhibáján kívül mulasztotta el a szerződésben meghatározott felmondási határidőt.
A biztosító – Generali Biztosító Zrt. – ennek ellenére a közös megegyezéssel történő szerződésmegszüntetést nem fogadta el. A később ismételten benyújtott méltányossági kérelmet is elutasította.
A történet számomra azért tanulságos, mert jól mutatja, hogy a szerződés megszüntetésének szabályait érdemes nagyon komolyan venni, és nem célszerű arra számítani, hogy a biztosító egy késedelmes felmondási kérelmet – még méltányolható körülmények fennállása esetén is – feltétlenül elfogad.
📅 Ezért azt javaslom mindenkinek, hogy a casco biztosítás évfordulóját írja be a naptárába, és a felmondási határidőre különösen figyeljen.
A fenti eset minden részlete dokumentumokkal igazolható. A történet célja nem a vita, hanem az, hogy mások lehetőleg ne kerüljenek hasonló helyzetbe.

Ingatlanügy. Építkezés. Hagyatéki ügy. Hatósági eljárás. Sokszor nem maga a probléma okozza a legnagyobb gondot, hanem a...
08/07/2026

Ingatlanügy. Építkezés. Hagyatéki ügy. Hatósági eljárás.

Sokszor nem maga a probléma okozza a legnagyobb gondot, hanem az, hogy nem tudjuk, hogyan induljunk el a megoldás felé.

Az ARCADIA K Tanácsadó és Közvetítő Iroda abban segít, hogy egy helyen kapjon választ ingatlan-, építésügyi és hatósági kérdéseire, szükség esetén együttműködő egyéni ügyvéd közreműködésével.

✔ Ingatlanok
✔ Építésügy
✔ Hatósági ügyintézés
✔ Hagyatéki ügyek
✔ Vállalkozások adminisztratív támogatása

📍 Elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest vármegye területén dolgozunk, de egyedi megbízásokat az ország más részein is vállalunk.

☎️ Kérjen időpontot személyes konzultációra!
📞 +36 70 610 6743
📩 [email protected]

Reklámgrafika: www.origoconsulting.hu

Address

Ady Endre Utca 9

3998

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Arcadia K Kft posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Shortcuts

  • Want your business to be the top-listed Realtor/realty Service?

Share