FIGYELEM, VILLÁMAKCIÓ! Aki 2013. június 30-ig 44,9 millió Ft-ért megvásárolja ezt a nagyszerű ingatlant, az a kertben lévő, tojásdad alakzatú, 30 m³-es (6 m hosszú, max. 3,6 m széles és 1,6 – 1,8 m mély), gépészettel, világítással rendelkező, vm. szolárfűtésre és ellenáramoltató beépítésére is előkészített, nyitott úszómedencét ajándékba kapja. Budapesttől mindössze 10 km-re, nyugatra - az un. „Ar
anyháromszögben”– Pátyon, a kristálytiszta levegőjű Zsámbéki-medence kapujában, a legnagyobb élhető magyar falu egyik kedvelt, csendes és biztonságos részén helyezkedik el ez a jó nevű építész által – a „merjünk nagyot álmodni és valósítsuk is meg álmainkat” gondolat jegyében - saját részre tervezett, nagyvonalú, igényes kivitelezésű, egyedi megjelenésű, háromszintes, valójában a „fényre épített” családi ház. Ennek a háznak az energetikai besorolása: „B” – követelménynél jobb, ami azt jelenti, hogy az épület fűtéséhez a vonatkozó előírások szerint szükséges energia min. 76, max. 95%-ára van csak szükség! A 103 m² lakóterületű földszinten tágas, látványos, barátságos, egy légtérben elhelyezett nappalit, étkezőt és konyhát találunk. A nyitott, teljesen gépesített, mediterrán hangulatú, art deco jellegű új konyha elhelyezése részben szeparált/szeparálható. Impozáns megoldás a tetőtéri galéria nyitott légtere az étkező felett, ahol a belmagasság 5,9 m. A verőfényes nappali ékessége a jura mészkőből épített exkluzív kandalló. Ettől a tágas közösségi tértől elkülönülve található a két félszobás, komplett fürdőszobás vendéglakosztály. Távirányítású, motorizált ajtós, fűthető, 26 m²-es, kétállásos garázs is rendelkezésre áll a földszinten. A földszint lakóterületéhez szervesen kapcsolódik az ápolt kert mediterrán hangulatú, pergolás átriuma a fedett, mészkőburkolatú grillterasszal, ahol nagyobb társaság is zavartalanul szórakozhat. A 104 m² lakóterületű tetőtérben az étkezővel közös légterű, panorámás galériáról nyílik a három szeparált hálószoba (14, 20 és 30 m²-esek) és a mellékhelyiségek, amelyek szintén rendkívül tágasak, naposak, szellős elrendezésűek. Itt a belmagasság 2,9 m. A fitneszklubnak kialakított, 125 m²-es pincében teremfocizásra is alkalmas, sportpadlós edzőterem, 6 személyes finn szauna, tusolókkal felszerelt öltöző és pihenőszoba, vm. látványos snack- és drinkbár, továbbá kiszolgáló helyiségek várják a rekreációra vágyókat. A professzionálisan tervezett és kivitelezett, gondozott, egyedi hangulatú pihenőkert automata öntözőrendszerrel, LED-es térvilágítással, faházzal, napozóterasszal és nagy csobbanásra alkalmas úszómedencével szolgálja a kényelmet - kellemes pihenést és kikapcsolódást biztosítva. De nem csak az embereknek, hanem azok társállatainak (kutya, macska, stb.) is ideális hely ez a szuper ingatlan. A rendkívül tágas, összesen 358 m²-es lakóház gazdaságos kifűtését – a látványos kandalló mellet – hőszivattyú (légkazán) is segíti. Az ingatlan folyamatosan karbantartott és nagyobb részt felújított (burkolatcsere, új konyha, fűtéskorszerűsítés, hőszigetelés, kert- és medenceépítés, stb.). Extrák:
- lakó- pihenő övezetbeli fekvés;
- új aszfalt burkolatú, széles, gondozott zöldsávval rendelkező, kis forgalmú utca, ahol saját, 4 állásos, aszfaltozott parkoló található;
- 30 m³-es esővíz-gyűjtő ciszterna, vm. nagy teljesítményű szennyvíz-átemelő a pincében;
- a telken belüli és a házkörüli járdák, lépcsők és a grillterasz burkolata süttői mészkő;
- kedvezményes áram- és földgáztarifa (5%-os diszkont a T-Hometól);
- levegő-víz hőszivattyú v. légkazán (alternatív fűtés és HMV előállítás);
- jura mészkővel burkolt, exkluzív kandalló;
- egyedi gyártású, igényes, faszerkezetű külső és belső nyílászárók, 2-3 rétegű, thermoüvegezéssel;
- 6 személyes finn szauna tusolókkal és pihenőszobával;
- 47 m2-es, sportpadlós fitneszterem;
- hangulatos drink- és snackbár férfi és női illemhellyel;
- ötletesen tervezett és gondosan épített pihenőkert automata öntözőrendszerrel, távirányítású, LED-es térvilágítással, 6 m2-es, villamosított faházzal és napozó terasszal;
- egyedi, nyitott úszómedence komplett gépészettel;
- fedett grillterasz szabadtéri konyhával és minden kényelemmel felszerelve;
- távirányítású, motoros kert- és garázskapu;
- beépített házi ozmózisos ivóvíztisztító szódakészítő- és hűtőgéppel;
- kiépített belső telefon-, vagyonvédelmi és tv-kábelhálózat,
- kábel- és műholdas tv műsorszolgáltatás, szélessávú (20 Mbyt/sec) internet hozzáférés;
- 3 x 48 A, 240/400 V elektromos betáplálás és Geo-tarifa a hőszivattyúhoz.