Duna House Szombathely

Duna House Szombathely ELADNÁ ingatlanát? VÁSÁROLNA? Forduljon bizalommal Szombathely PIACVEZETŐ ingatlanközvetítő hálózatához!

Szombathely pezsgő belvárosában 16 éve nyitottunk meg első irodánkat a Thököly utcában, majd 2008-ban ingatlanos cégként - azóta is egyedülálló módon - a második irodánkat a Kőszegi utcában. Az elmúlt években a válság ellenére sikerült elérni a Duna House hálózatnak, valamint szombathelyi irodáinknak országos és helyi szinten is azt, hogy amellett, hogy piacvezetővé váltunk, a Duna House cégnév is

merősen csengjen már az ingatlanos körökben kevésbé jártas emberek számára is. A rengeteg újítás, sok-sok tanulás, rugalmas alkalmazkodás és a megváltozott piaci környezet eredményezte azt, hogy szombathelyi irodáink növelni tudták az eredményes ügyletek számát az elmúlt években, olyannyira, hogy 2011 óta folyamatosan az egyik legeredményesebb csapat a Duna House hálózatban. Ennek eredményeként nyilván Ügyfeleink is nyertesekké váltak, hiszen el tudták adni ingatlanukat, vagy épp megtalálták leendő otthonukat rutinos, 18 fős értékesítői csapatunk segítségével. Szombathelyi irodáink elsősorban szombathelyi és annak vonzáskörzetében található lakó és üzleti ingatlanok eladásával és bérbeadásával foglalkoznak. A teljes körű szolgáltatás jegyében irodáinkban a Duna House Hitel Centrum tanácsadójának közreműködésével megtaláljuk a piacon lévő legjobb hitelt a vásárláshoz. A DH Hitel Centrum számos bank kiemelt partnereként olyan egyedi konstrukciókat is kínál, amely máshol nem elérhető, ezzel ténylegesen egyedi feltételeket biztosítva Ügyfeleinknek. Ahogy az élet bármely területén, az ingatlanpiacon is igazolást nyert az a tény, hogy az emberek bizalmukkal megbízható, komoly háttérrel rendelkező cégeket tüntetnek ki. Meglévő Ügyfeleinknek köszönjük megtisztelő bizalmukat és rengeteg ajánlásukat. Leendő Ügyfeleinknek csak annyit tudunk mondani: Tegyék próbára irodáinkat. Reményeink szerint a fenti tömör bemutatkozó felkeltette érdeklődését és hamarosan egy személyes találkozást követően Önt is ügyfeleink között köszönthetjük.

21/06/2026

🏡 Neked melyik ingatlan a kedvenced? ✨

4 különleges otthon, 4 teljesen más életérzés – belvárosi elegancia, kertvárosi nyugalom, felújított kényelem vagy egy álomotthonra váró lehetőség.

Ha költözést tervezel, befektetésben gondolkodsz vagy csak inspirálódnál, nézd végig a videókat és találd meg azt az ingatlant, ami igazán hozzád illik! 🔑

📩 Ha valamelyik felkeltette az érdeklődésed, hívj minket bizalommal!

🏠 Szombathely, Thököly u. 46.
☎️ 94/505-901 📱 +36-30-633-5087
🏠 Szombathely, Kőszegi u. 13.
☎️ 94/787-803 📱 +36-30-513-4451

18/06/2026

🏠 Megérkeztek a legfrissebb ingatlanpiaci adatok – és érdekes fordulat látszik a piacon ⬇️

Májusban országosan 8 892 lakóingatlan-adásvétel történt, ami kevesebb az előző hónaphoz és a tavalyi évhez képest is. Ugyanakkor a kereslet újra mozdulni kezdett: a keresletindex 69-ről 74 pontra emelkedett.

Mit jelent ez a gyakorlatban?
➡️ Többen nézelődnek és keresnek ingatlant
➡️ De a magas árszint miatt még sokan kivárnak
➡️ A piac élénkülésének jelei már látszanak

Forrás: Duna House Barométer- Május

Te mit tapasztalsz?
Szerinted most érdemes lépni, vagy még várni a vásárlással? 👇

Thököly utcai irodánk mai napon 11 óráig aszfaltozási munkánk miatt zárva lesz. Természetesen addig személyesen a Kőszeg...
08/06/2026

Thököly utcai irodánk mai napon 11 óráig aszfaltozási munkánk miatt zárva lesz. Természetesen addig személyesen a Kőszegi u. 13. szám alatti irodánkban vagy telefon elérhetőek vagyunk!

🏠 Szombathely, Thököly u. 46.
☎️ 94/505-901 | 📱 +36-30-633-5087
🏠 Szombathely, Kőszegi u. 13.
☎️ 94/787-803 | 📱 +36-30-513-4451

02/06/2026

🌟 MÁJUS LEGJOBBJAI 🌟

Ismét elérkezett az idő, hogy elismerjük azokat a kollégáinkat, akik májusban kiemelkedő eredményekkel járultak hozzá irodáink sikereihez! 👏🏆

Az ingatlanközvetítésben a siker alapja a szakértelem, a kitartás és az ügyfelek iránti elkötelezettség. Májusi legjobbjaink mindhárom területen példaértékű teljesítményt nyújtottak. 🏡✨

Szívből gratulálunk az elért eredményekhez, és köszönjük a lelkes, magas színvonalú munkát! Büszkék vagyunk csapatunk tagjaira 💙

Köszönjük ügyfeleink bizalmát, amely nap mint nap motivál bennünket a további sikerek elérésében! 🚀

🏡 Mi történik most az ingatlanpiacon?Tovább emelkednek az árak, erős maradt a hitelpiac, és Nyugat-Magyarország ismét az...
01/06/2026

🏡 Mi történik most az ingatlanpiacon?

Tovább emelkednek az árak, erős maradt a hitelpiac, és Nyugat-Magyarország ismét az egyik legizgalmasabb régió lett 📈

📊 A legfrissebb Duna House Barométer alapján összeszedtük:
▪️ hogyan változtak az árak
▪️ mire van most a legnagyobb kereslet
▪️ kik mozgatják jelenleg a piacot
▪️ és miért fontos most a reális árazás

👉 Lapozd végig a carousel posztot, és nézd meg, merre tart az ingatlanpiac 2026-ban!

Szakértői segítségért keress minket bizalommal!
🏠 Szombathely, Thököly u. 46.
☎️ 94/505-901 📱 +36-30-633-5087
🏠 Szombathely, Kőszegi u. 13.
☎️ 94/787-803 📱 +36-30-513-4451


A TITKOS TÁRSASÁG! 🔐Egy elit csapat, ahol ki más képviselné szombathelyi csapatunkat, mint Szilveszter Volner kollégánk,...
20/05/2026

A TITKOS TÁRSASÁG! 🔐

Egy elit csapat, ahol ki más képviselné szombathelyi csapatunkat, mint Szilveszter Volner kollégánk, aki már közel két évtizede meghatározó alakja a szombathelyi ingatlanpiacnak. 👏

Ez az elit társaság valójában nem egy titkos szervezet, hanem a Duna House hálózatának Tudásnagyköveti Programjának szűk közössége – olyan szakembereké, akik tapasztalatukkal, tudásukkal és szemléletükkel formálják a hálózat szakmai fejlődését.

A múlt heti találkozón ismét összegyűltek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, bevált gyakorlataikat és új nézőpontjaikat. Ezek az alkalmak nemcsak a szakmáról szólnak, hanem arról is, hogyan lehet folyamatosan fejlődni és még magasabb szintre emelni az ügyfelek számára nyújtott szolgáltatást.

Büszkék vagyunk rá, hogy Szilveszter ennek a közösségnek a tagja, és szombathelyi irodánkat képviseli ebben az inspiráló szakmai körben! 💙

Ingatlanügyben keressétek bátran:
Volner Szilveszter
☎+36-30-633-5085
📧[email protected]

15/05/2026

🏡 Új építésű ikerházak Szombathely déli városrészén!

Csendes, nyugodt környezetben modern kialakítású, igényes kivitelezésű otthonok.
Az építkezés már elkezdődött, a várható átadás pedig 2027 tavaszán lesz.

✨ Főbb jellemzők:
✅ 79–83 m²-es lakóterek
✅ nappali + 3 szobás házak
✅ energiatakarékos hőszivattyús fűtésrendszer
✅ fedett autóbeállók

Modern dizájn, praktikus elrendezés és kényelmes otthon egy családbarát környezetben. 🏠

ÉRDEKLŐDJ BIZALOMMAL! ⬇️
📞 +36 30 513 4451
SZABÓ ANDREA
projektértékesítő
Örökös tag csoportvezető

08/05/2026

🌟 Április legjobbjai 🌟

Új hónap, új sikerek! 👏
Gratulálunk szombathelyi irodáink legeredményesebb kollégáinak, akik áprilisban is kimagasló teljesítményt nyújtottak. 🏡✨

A siker nálunk nem véletlen – elhivatottság, szakmai tudás és rengeteg ügyfélközpontú munka áll mögötte. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen csapat dolgozik velünk nap mint nap! 💼

Köszönjük a kitartó munkát és az ügyfelek bizalmát! 🚀

📍 Ingatlan eladás, vásárlás vagy befektetés?
A Duna House Szombathely irodáiban készséggel segítünk megtalálni a legjobb megoldást.
🏠 Szombathely, Thököly u. 46.
☎️ 94/505-901 📱 +36-30-633-5087
🏠 Szombathely, Kőszegi u. 13.
☎️ 94/787-803 📱 +36-30-513-4451

23/04/2026

CSATLAKOZZ értékesítői csapatunkhoz! 🤝

🚀 Tanulj tőlünk.
📈 Fejlődj velünk.
🏆 Építs karriert nálunk.

Legyél TE a következő díjazott! 🌟

2 fővel bővítjük értékesítői csapatunkat!

Ha olyan helyet keresel, ahol
✔️ valódi szakmai tudást kapsz
✔️ támogat a csapat
✔️ a teljesítményedet észreveszik és elismerik
✔️ nem csak dolgozol, hanem karriert is építesz
akkor téged keresünk értékesítő csapatunkba!

👉 Tapasztalattal vagy anélkül
👉 Ambícióval és tanulási vággyal
👉 Ha többre vágysz egy „átlagos” állásnál

📩 Jelentkezés:
Küldd el önéletrajzodat a
[email protected] e-mail címre,
és tedd meg az első lépést a karriered felé!

✨ Tartozz közénk – a siker nálunk csapatmunka.

Cím

Thököly Imre Utca 46
Szombathely
9700

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 18:00
Kedd 09:00 - 18:00
Szerda 09:00 - 18:00
Csütörtök 09:00 - 18:00
Péntek 09:00 - 18:00

Telefonszám

+3694505901

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Duna House Szombathely új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Duna House Szombathely számára:

Megosztás

Kategória